2007-ben 82 informatikai fejlesztésre nyertek támogatást ügyfeleink.

Gyakori hibák a pályázatírása során

Ebben a menüpontban — természetesen a teljesség igénye nélkül — be kívánunk mutatni Önnek számos tipikus hibát, amelyet a pályázati, szakmai tapasztalattal nem kellő mennyiségben rendelkező pályázók igen gyakran elkövetnek.

Ezeknek a hibáknak nagyobb része "bocsánatos bűn", ami azt jelenti, hogy a pályázatot kiíró hatóság (pl. egy minisztérium) vagy a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezet (pl.: egy Kht.) bizonyos pontokat megjelölve a pályázót hiánypótlásra szólítja fel, következésképpen a pályázatát nem nyilvánítják (még) érvénytelennek. Ilyenkor a bírálati folyamat akár hónapokkal is meghosszabbodhat, annak ellenére, hogy a pályázónak csak 10-15 napja van a hiány pótlására. A pályázó egyaránt kötelezhető hiánypótlásra mind formai, mind tartalmi okból kifolyólag.

Kevésbé "szerencsés" esetről akkor beszélhetünk, ha a pályázatnak olyan része hiányzik, vagy nem megfelelően kidolgozott, amely nem pótolható. Ilyenkor a pályázati, vagy regisztrációs díj elvész, és sok esetben a pályázó az adott pályázaton még egyszer nem is indulhat!

Formai hibák

  • nem annyi példányban nyújtották be, ahány elő volt írva
  • nem a megfelelő szöveg szerepelt a borítékon vagy a példányokon
  • nem megfelelő időben nyújtották be
  • a formanyomtatványt elektronikus formában nem csatolták
  • a formanyomtatvány bizonyos részeit megváltoztatták (formátum)
  • a pályázati anyag nincs megfelelően szignálva, aláírva
  • a formanyomtatvány hiányosan lett kitöltve
  • a mellékletek közül hiányzik valami
  • az igazolások nem megfelelőek, vagy hiányoznak

Jogosultsággal kapcsolatos hibák

  • a pályázó nem tartozik bele a pályázók körébe
  • a pályázó tulajdonosa nem felel meg a pályázati útmutatóban foglalt feltételeknek
  • a pályázó olyan tevékenységet végez, ami miatt nem pályázhat
  • a pályázó utolsó 2 évi gazdálkodási adatai miatt nem pályázhat
  • a pályázónak 60 napot meghaladó köztartozása van
  • a pályázó megkezdett projekthez igényel támogatást

Tartalmi hibák

  • a projekt elszámolható költségei nem elszámolható költségeket is tartalmaz
  • a pályázó valótlan adatot szolgáltat
  • a projekt költségvetése irreális
  • a projekt mérete nincs összhangban a pályázó méretével, képességeivel
  • a pályázó nem felel meg a csekély összegű (de minimis) támogatás felételeinek
  • az igényelt támogatás nem esik a pályázati útmutatóban megjelölt minimális és maximális érték közé